A telefoncsörgésre riadtam fel. Hirtelen rápillantottam az órám világító számlapjára - mindjárt éjfél. Megrémültem, a szívem zakatolt.
- Mama? - alig hallom a suttogást a telefonban. Azonnal a lányomra gondoltam. Amikor a síró hang érthetővé vált, megszorítottam a férjem kezét.
Még lélegzetet vettem elengedtem a férjem kezét. Valami nincs rendben!
- ... és annyira megijedtem. Arra tudtam csak gondolni, hogy meghaltam. Én... én haza akarok menni. Tudom, hogy rosszat tettem, hogy elszöktem, tudom, hogy belebetegedtél az aggodalomba. Napok óta telefonálnom kellett volna neked, de féltem... féltem.
Belezokogott a telefonba. Ismét a lányom arcát láttam magam előtt. - Azt hiszem...
- Nem! Kérlek, hadd fejezzem be. Kérlek!
Megpróbáltam közbeszólni, de ő folytatta.
- Mama, terhes vagyok. Tudom nem lett volna szabad innom... különösen most nem, de hát úgy félek! Mama, annyira félek!
