Az Ország Tortája 2015

A Magyarország Tortája 2015. címet idén Szó Gellért salgótarjáni cukrász (D&G Kézműves Cukrászat) alkotása, a Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta nyerte, míg a Magyarország Cukormentes Tortája versenyt a Barackos buboréktorta, Vaslóczki Orsolya (Horváth Cukrászda, Budapest) nyerte.

A kormány felkérésére immáron nyolcadik alkalommal hirdették meg az ország tortája pályázatot. Idén a pannonhalmi sárgabarack-pálinkás karamelltorta lett a nyertes, amelyet 39 alkotás közül választottak ki. Szó Gellért, salgótarjáni cukrász győztes országtortáját augusztus 20-tól több száz cukrászdában lehet majd megkóstolni, a listát az interneten augusztus 12-én teszik közzé.









Igen erős mezőny indult idén a Magyarország Tortája címért. Három forduló során 39 nevező közül választották ki a döntős tortákat. A szakmai zsűri minden egyes fordulóban nehezen szavazott a továbbjutókról, végül az eredetileg tervezett három továbbjutó torta mellé egy negyediket is bejuttattak a döntőbe. Az eredményt ma, a Parlamentben hirdették ki.
Pannonhalmi sárgabarack pálinkás karamelltorta került, mely a salgótarjáni Kézműves Cukrászda remeke és Szó Gellért cukrászmester kezei alól került ki.

2015 országtortája több ok miatt is különleges: tésztája gluténmentes, mert nem búzalisztből, hanem mandulalisztből készült. A mandulapiskótát a cukrászmester pannonhalmi sárgabarack pálinkás sziruppal locsolta meg. Erre az alapra sárgabarack krém került. Majd fölé egy újabb mandulás piskóta, ezután pedig egy mogyorós tejcsokoládé mousse került, végül a cukrászmester karamellel húzta át a torta tetejét.





Női győztes a cukormentes országtorta versenyben

Idén először női versenyző, Vaslóczki Orsolya barackos buboréktortája nyerte a MagyarországCukormentes Tortája versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt ír ki. Az édesség hozzáadott cukor, fehér liszt, mesterséges adalékanyag és tartósítószer nélkül készült.



Forrás:http://ripost.hu/cikk-sargabarackpalinkas-lett-az-orszag-tortaja



Kereső

Egyéni keresés