A só természetes hatásai a szervezetre

Sók szerepe a szervezetben

Sók létfontossága a szervezetben: szervezetünk minden egyes sejtjében jelenlévő 12 féle anorgatikus (szervetlen) só elengedhetetlen, létfeltétel sejtjeink, szervezetünk számára. Ezek a biokémiai sók meghatározzák a felépítésünket, működésünket, a sók fontos elemei és energiaforrásai a sejtjeinknek.

 A sók elektrolitként működnek a sejtekben, szerepet játszanak a sejtek bioelektromos összeköttetetéseiben. 



A sejtek normális működésének alapfeltétele a sók megfelelő mennyisége és a sók egymáshoz viszonyított megfelelő aránya a sejten belül. Táplálékkal nem vihetőek be ezek az esszenciális sók a szervezetbe, mert méretüknél fogva nem tudnak áthatolni a sejtmembránon (sejtfalon). Így csak a vér és a szövetközti nedv raktárai pótlódnak, ezért az ásványi anyagok pótlása szájon át sokszor nem elégségesek, illetve nem érhető el velük a kívánt hatás. A vérben,ill  a sejtekben lévő egy - egy ásványi anyag kellő mennyisége esetén is kialakulhatnak helyi megoszlási zavarok, ami végeredményben a biológiailag aktív anyagok relatív hiányát is kiválthatják. Ezek a relatív só -hiányok leginkább azért jönnek létre, mert már biológiai értelemben nem reakció képesek, más anyagokkal léptek kémiai kapcsolatba és azzal lekötődtek (pl. konzerválószerekkel, antibiotikumokkal, méreganyagokkal, stb.).


Általános só -hiánytünetek: 
  • Csontritkulás, fogszuvasodás, köröm és haj töredezése, sarok-szájzug berepedezettsége, végbél berepedezettsége (vastagbélrendszer, bélflóra), visszerek, gyakori gyulladásos panaszok, bőrproblémák, emésztési problémák.
  • Görcskészség az izmokban, fokozott izzadás, hőhullámok kialakulása, gyomorsav túltengés (lásd. még kapcsolódóan savasodás elleni teendők: szódabikarbóna, refluxbetegség), fáradtság és gyengeségérzet, ; hormonális zavarok, stressz, ízületi panaszok, hajhullás - fokozott kopaszodás és haj korpa.
  • Az arcon szinte minden sóhiány tünete megmutatkozik: arc elszürkülése vagy sápadtsága, értágulatok, májfoltok képződése, fokozott pattanásos tünetek (gyakran gennyesek), fokozott az arcbőr zsírosodása, hirtelen (korai) ráncosodás lép fel (bioenergetikai mozgásgyakorlatok "arc-térkép" és arcmasszázs).
  • Elalvási és alvási nehézségek, idegi problémák (fokozott ingerlékenység), migrénes panaszok.

A Schüssler-só adagolása akut (sürgős) esetben 5-10 percenként 1-1 Schüssler-só tabletta, krónikus (elhúzódó) esetben naponta 3-6 alkalommal 1-2 Schüssler-só tabletta. A gyógyszertárakban 20 gramm / 80 tabletta Schüssler-só kiszerelés kapható (gyártó: DHU). Gyermekek esetében sürgősségi esetben óránként 1-1 Schüssler-só tabletta, elhúzódóan naponta 3-szor, vagy 4-szer 1-1 Schüssler-só tabletta alkalmazható. Csecsemők és kisgyermekek esetén a Schüssler-só tablettát szét kell nyomni és a port a nyelvre szórni. 

A hetedik Schüssler-só alkotó, azaz a Magnézium –phosphoricum só esetében alkalmazható az ún. „Forró hetes” Schüssler-só készítmény, erős hasi fájdalmak, görcsös fájdalmak esetén. Ekkor 1 pohár forró vízben 10 darab Schüssler-só tablettát feloldunk, műanyag kanállal elkeverjük, és lassan kortyolva elfogyasztjuk. A Schüssler-só tabletták tejcukrot tartalmaznak, ezért a tejcukor érzékenységben, allergiában szenvedők a Schüssler-só készítményeket nem használhatják! Egyszerre 4 féle Schüssler-só készítménynél többet nem célszerű alkalmazni.

A komplementer medicina, a különböző természetgyógyászati- gyógymódok és alkalmazások (pl. Schüssler-só terápia), az egyén számára szükséges medicinális terápiát-kezelést-diagnosztikát soha nem helyettesítő - helyettesíthető, vagy azt önhatalmúlag ki- és felváltó - felváltható "terápiás" alkalmazások, csak a fizikai-lelki javulást és jóllétet, gyógyulást elősegítő és támogató kiegészítő gyógymódok!


12 FÉLE SCHÜSSLER-SÓ ÉS HATÁSAI - funkcionális szerek



1, CALCIUM FLUORATUM Scüssler-só (CaF2 - folypát, kalcium fluorid): mely Schüssler-só megerősítheti, feszessé teheti az izmokat, inakat, szalagokat, és az elasztikus szöveteket, segítheti a fekélyek (kiegészítő) kezelését. (A Calcium fluorátum Schüssler-só alkalmazása max. D12 - 4 tbl./nap krónikus kezelésben - DHU gyártó esetén!)

2, CALCIUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (CaHPO4 * 2H2O - foszforsavas mész, kalcium foszfatáz): mely Schüssler-só tápláló, növekedést elősegítő és robolálószer, táplálhatja az idegeket. Vérszergénység, tüdőproblémák, menstruációs panaszok, csont és fogbetegségek esetén ajánlott. 

3, FERRUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (FePO4 * 4H2O - vas foszfát): mely Schüssler-só elsősegélyszer, lázas, fájdalommal járó állapotokban és sebek, vérzések, zúzódások esetén, fájdalmas heveny gyomorhurut és hányás, lázzal járó nyári hasmenés idején hatékony. 

4, KALIUM CHLORATUM Schüssler-só (KCL - kálium klorid): mely Schüssler-só méregtelenítő szer, segít a salakanyag kiürítésében, segíthet feloldani a kötőszöveti pangásokat, hurutos gyulladások váladékait. Főleg a szem-orr-torokbetegségekben, tüdő-hörgő és mellhártyagyulladásban, oltási károsodások és égés esetén használatos. 

5, KALIUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (KH2PO4 - kálium foszfát): mely a legfontosabb idegrendszeri Schüssler só, szívritmuszavaroknál, alvászavarokban, kimerültségben, depresszióban, izomgyengeség, vérzések, bénulások, üszkösödés esetén hatásos kiegészítő gyógymód. 

6, KALIUM SULFURICUM Schüssler-só (K2SO4 - kálium szulfát): mely Schüssler-só anyagcsere szabályzó, a bőr és nyálkahártya (orr-torok-fül-hörgő-kötőhártya) gyulladásait, sérüléseinek gyógyulásának gyógyulását elősegítheti. A méregtelenítő és kiválasztási funkciókat fokozhatja.

7, MAGNEZIUM PHOSPHORICUM Schüssler-só (MgHPO4 * 3H2O): mely Schüssler-só idegrendszeri és nyugtató hatású lehet, görcsoldó és frissítő, élénkítő hatású, kiváló (kiegészítő) fájdalomcsillapító idegfájdalmak, migrénes hajlam, és kólikák (hasi görcsök) esetén.

8, NATRIUM CHLORATUM Schüssler-só (NaCL - nátrium klorid): mely Schüssler-só segít a szövetek víztartalmának szabályozásában, vízhajtó hatású, hidratálja a kiszáradt nyálkahártyát, serkentheti az anyagcserét és salakürítést. Vérszegénység, étvágytalanság, tejhiány gyermekágyas anyáknál, könny-és nyálfolyás, fejfájás, neuraszténia esetén hatásos kiegészítő gyógymód.

9, NATRIUM PHOSPHORIKUM Schüssler-só (Na2HPO4 * 12H2O): mely a savakat semlegesítő és lebontó hatású készítmény, vese-epehólyag kő és homok esetén ajánlott kiegészítő gyógymód. 

10, NATRIUM SULFURICUM Schüssler-só (Na2SO4 - nátrium szulfát, Glauber só): mely Schüssler-só anyagcsere fokozó, méregtelenítő, a máj-epe-vese betegségeire, bőrkiütésekre, sömörös bőr, nedvedző alsólábszári fekély és influenza esetén hatékony kiegészítő gyógymód.

11, SILICEA Schüssler - só / Acidum silicicum Schüssler-só (SiO2 * xH2O - kvarc, kovasav): mely Schüssler-só erősítő, regeneráló, idegrendszeri készítmény, az ingerekkel szemben ellenállóvá teheti az idegeket, reszorpciós szer, a gyulladásos folyamatokban képződött nedveket felszívja, gennyes gyulladások esetén alkalmazható. Erősítheti az ereket, a bőrt, a hajat, a körmöket, porcokat és a csontokat. 

12, CALCIUM SULFURICUM Schüssler-só (CaSO4 * 2H2O): mely Schüssler-só segíthet a nyirokfolyadék tisztításában, az anyagcserét fokozza, vértisztító, segíthet a gennyes sebek és tályog tisztításában. Orrmelléküreg gennyes gyulladása, reuma, szédülés és fokozott álmosság érzet esetén alkalmazható.

14 féle Kiegészítő Schüssler-só és hatásai

A funkcionális, azaz alapszükségletű Schüssler-sók mellett további kiegészítő ásványi anyagok - Schüssler-só készítmények is kidolgozásra kerültek, melyek esetenként önmagukban, de leginkább a funkcionális Schüssler-só terápia mellett, kiegészítésként alkalmazhatóak D6 és/vagy D12 potenciálban. A kiegészítő Schüssler-só készítményeket dr. Schöpwinkel integrálta a biokémiai terápiába. A kiegészítő Schüssler-sók is csak a szükséges medicinális terápia kiegészítő gyógymódjaként szolgálnak!


1/13, Kalium arsenicosum Schüssler-só (K3AsO3 - kálium arzenit) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: főleg heves viszketéssel járó bőrbetegségek, vagy nehezen gyógyuló bőrbetegségek esetén, gyengeség, idegműködési zavarok, bénulások és görcsök / 

2/14, Kalium bromatum Schüssler-só (KBr -kálium bromid) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: agyi izgalom esetén idegnyugtatásra és alvászavarra, pajzsmirigy betegségek, nyálkahártya bántalmak, idegi alapú látászavar /

3/15, Kalium iodatum Schüssler-só (Kl - kálium jodid) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: fokozhatja az étvágyat, segíthet a magas vérnyomás csökkentésében, segítheti a szív és agyműködés szabályozását, érelmeszesedés, reumatikus ízületi duzzanatok /

4/16 Lithium chloratum Schüssler-só (LiCl - lítium klorid) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: köszvény, reuma, soványság, kimerülés, mániás depresszió, húgyvezeték - húgycső - húgyhólyag gyulladás /

5/17, Manganum silfuricum Schüssler-só (MnSO4 * H2O) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: vérszegénység, sápkór, vérzések, keringési zavarok, kimerültség, fogfájás, reumatikus fájdalmak /

6/18, Calcium sulphuratum Schüssler-só (CaS - kalcium szulfid) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: kimerültséggel járó járó állapotok, melyek testtömeg vesztéssel járnak a megfelelő vagy túlzott étvágy ellenére is / 

7/19, Cuprum arsenicosum Schüssler-só (Cu3(AsO3)2 - réz arzenit) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: isiász, izomgörcs, idegfájdalom, epilepszia, kólikás fájdalmak, gyomor-bél gyulladás, vízkórosság /

8/20, Kalium aluminium sulfuricum Schüssler-só (alaun- KAI(SO4)2 * 12H2O / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: szédülés, székrekedéssel és puffadással járó kólikás fájdalom /

9/21, Zincum chloratum Schüssler-só (ZnCl2 - cink klorid) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: agyi izgalom menstruáció előtti időszakban, idegbetegségek, ideges álmatlanság /

10/22, Calcium Carbonicum Schüssler-só (CaCO3 - kalcium karbonát) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: nyirokcsomó duzzanatok, korai öregedés, szem-orr-fül krónikus nyálkahártya betegségei, kisgyermekek alkati kezelésében- pastosus lymphatikus kövérkés gyermekek esetében /

11/23, Natrium bicarbonicum Schüssler-só (NaHCO3 - nátrium bikarbonát, nátronsó) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: anyagcsere folyamat szabályzó - főleg a a vizelettel ürülő anyagok elősegítése, pl. karbamid kiválasztása, hasnyálmirigy működés fokozása /

12/24 Arsenum iodatum Schüssler-só (AsL3 - arzén trijodid) / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: nagyfokú lesoványodással járó tüdőbetegségekben, gyerekek bélhuruttal jelentkező tüdővésze esetén, szénanátha, hörgőasztma /
Schüssler-só külső alkalmazása, a Schüssler - féle kenőcsök
1, Calcium fluorátum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: alsólábszári fekélyek, bőrrepedések, hegek túlnövése, sipolyok, körömszéli gennyes gyulladások, aranyeres csomó, visszér, kezek elszarusodó fekélye /

2, Calcium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: ízületi folyadékgyülem, csontregenerálás, csonthártya gyulladás, nyirokcsomó duzzanat, gennyes bőrkiütések, háti- és keresztcsonttájéki fájdalom - gyengeség, ferde nyak - torticollis /

3, Ferrum phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: zúzódások, rándulások, friss sebek, viszkető csalánszerű kiütések, faggyúmirigy ekcémák, csonttörések esetén létrejövő lágyrész sérüléseknél /

4, Kalium chloratum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: tyúkszemek, korpázással járó százar bőrkiütések - lisztszemcsés, hólyagos - herpeszszerű bőrkiütések, kézszemölcsök, nyálkatömlő gyulladások /

5, Kalium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: kör alakú kopaszodás, csalánkiütésszerű bőrelváltozások, ótvar, idegfájdalmak, izomgyengeség, szélhűdés, bénulás, izomsorvadás és kezdődő üszkösödés /

6, Kalium sulfuricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: bőrviszketés, száraz és megkeményedett bőr - égő érzetű bőr, göbös bőrkiütések, gennyes hólyagok, bőrkorpázás, reumatikus tarkó - hát - végtagfájdalmak, szemhéjszéli gyulladás /

7, Magnesium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: főleg időskori bőrviszketés, fúró- vagy szúró jellegű idegfájdalmak, melyek helyüket változtatják /

8, Natrium chloratum Schüssler kenőcs -muriaticum / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: AKNE, mitesszer, övsömör, ajak herpesz, faggyúmirigy ekcéma, végbélrepedés, rovarcsípés, főleg kisgyermekek sebzései, körömszélgyulladás, fehér pikkelyes gombás bőrbetegségek, kemény mirigyduzzanatok /

9, Natrium phosphoricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: gennyes furunkulus, borvirág, rezesség az arcon, mézsárga jellegű hólyagos és gennyes bőrkiütések, nyaki nyálmirigy fekélyesedése, orbáncos bőrelváltozás, kezdődő emlőmirigy gyulladás, tejótvar /

10, Natrium sulfuricum Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: bőrgombásodás, fagyási károsodások, tyúkszem, orbáncos seb (lágy bőduzzanattal), idegfájdalmak, gennyes bőrkiütések sárgás-híg hólyagbennékkel /

11, Silicea Schüssler kenőcs / alkalmazhatóság kiegészítő gyógymódként: nehezen gyógyuló sebek, furunkulus, tyúkszem, kéz és láb nedvedző ekcémája, gyulladásos lábkeményedések, körömszéli gyulladás és gennyesedés /


Teljes cikk megtekinthető: http://ebredezok.hu/2015/03/schuessler-doktor-hagyateka-3/

Kereső

Egyéni keresés